Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Utolsó hozzászólások

Jogniztonság írta Kósa Lajos adatlapjához (Debrecen)

2012.01.01 11:58:47

"Anonim" Te biztos cigány vagy. ->

Debrecen képviselő testülete

Debrecen

Weboldal

Az első világháború, az azt követő forrongások, a román megszállás, majd a világháborút lezáró békediktátummal kialakított országhatárok között Debrecen – történelmében nem először – az ország szélére sodródott. A megváltozott körülmények között a gazdasági válság, az eladósodásból való kilábalás egyik kiútját a külkapcsolatok, a turizmus fejlesztésében látták és találták meg a város vezetői. Ennek keretében került sor a húszas-harmincas évek során a Nagyerdő parkerdejének nagyszabású rendezésére, fejlesztésére, benne az oktatást, gyógyítást, gyógyulást, pihenést, sportolást, kegyeletet szolgáló létesítmények megvalósításával (egyetemek, klinikák, fedett uszoda, Magyarország első stadionja, az erdei köztemető). Jó kezdeményezésnek bizonyult a városi tulajdonú óriáslegelő, a Hortobágy mint turisztikai látványosság bekapcsolása a nemzetközi turizmusba. Ekkor fejezték be – többek között – az egyetem építését is. \\r\\n\\r\\n1945 után\\r\\n\\r\\nA II. világháború végén a bombázások és más harci cselekmények szinte megsemmisítették a nagyvárost. Az esztelen pusztításban az épületek 70%-a szenvedett valamilyen sérülést (több mint fele romba dőlt, vagy súlyosan sérült lett). Amikor 1944-ben megindult a Debrecenben évszázados hagyományokra visszamutató „főnixi” újjáéledés, helyreállítás, egy rövid időre ismét Magyarország fővárosa lett Debrecen: itt ülésezett a háború végén az Ideiglenes Nemzetgyűlés. A harcok elülte után a városi gazdák, iparosok, kereskedők a világégés előtti állapotok helyreállításához fogtak hozzá. Ezúttal azonban a történelem egészen más irányt mutatott. A tulajdonrendszer erőszakos megváltoztatása évszázados hagyományok, beidegződések kényszerű feladását jelentette. Nem csak polgárai, de Debrecen, a nagybirtokos város is elvesztette birtokait és területének több mint felét. Egyebek mellett elcsatolták Hortobágyot, megszűnt Gut és Savóskút hatalmas erdői feletti rendelkezési joga. A város határából kisebb-nagyobb területek a környező falvakhoz kerültek, illetve új községeket alakítottak ki külsőségein (Ebes, Nagyhegyes). \\r\\n\\r\\nKészítette Papp József\\r\\n\\r\\n\\r\\nAz 1950 és 1956 közötti esztendőket a nagyarányú iparosítás jellemezte a városban. Ebben az időben jött létre például a Hajdúsági Gyógyszergyár, az Orvosi Műszergyár, valamint a Magyar Gördülőcsapágy Művek. Az ipari munkásság aztán az egyetemi ifjúsággal összefogva az élére állt 1956. október 23-án a debreceni forradalmi eseményeknek. Aznap – a budapesti tüntetést megelőzve –, már délelőtt 11 órakor az felvonultak a debreceni egyetemisták, követeléseiket már délután megjelentette a Néplap, s kora este itt dördült el az első – halálos áldozatokat is követelő – ’56-os sortűz az országban. \\r\\nAz 1956-ot követő időszakban Debrecenben a hagyományos iparágak megerősödése mellett újabb ipari tevékenységek jelentek meg. A város gazdasági potenciálját – a gyógyszergyáron, az orvosi műszergyáron és a csapágygyáron kívül – többek közt a vasúti járműjavító, a nyomda, a dohánygyár, a baromfifeldolgozó, a tejipari vállalat, a konzervgyár, a húsipari vállalat, a ruhagyár, a megyei építőipari vállalat, a házgyár, a híradástechnikai gyár, a mezőgazdasági gépgyár reprezentálták. A hatvanas évektől a város lélekszámának gyarapodásával párhuzamosan a hagyományos életkeretek is átalakultak. A Debrecent körülvevő kertségek egy részének helyén (Libakert, Vénkert, Újkert, Tócóskert) lakótelepeket létesítettek. A történelmi belvároson ütött sebet a Kölcsey Ferenc művelődési központ megépítése, mely létesítmény ennek dacára a város és a megye kulturális életének valódi centruma lett.\\r\\nAz 1989-1990-es rendszerváltás Debrecen gazdaságát érzékenyen érintette. A nagy múltú, több ezer embert foglalkoztató üzemek fokozatosan tulajdonost váltottak, megszűntek, átalakultak. A napjainkig (2007) eltelt időszakban a város korábban jelentős ipari üzemei közül eredeti formájában megszűnt a csapágygyár – maga az iparág viszont továbbra is jelentős foglalkoztató –, a baromfifeldolgozó és a dohánygyár. Jelentős fejlődésnek indult azonban például a gyógyszergyártás, a város ipari parkjába világszínvonalú méréstechnikai termékeket, gép- és autóipari alkatrészeket, elektronikai cikkeket, turbinaalkatrészeket gyártó üzemek települtek, s – nem csekély mértékben a helyi beruházásoknak is köszönhetően – megerősödött az építőipar is. Több multinacionális kereskedőcég hozott létre bevásárlóközpontokat a városban. Mára új atlétikai edzőcentruma, sportcsarnoka, versenyuszodája, konferenciaközpontja van Debrecennek, s megújult a város főtere is. Az infrastrukturális fejlődés lehetőséget adott arra, hogy például 2005-ben felnőtt szerenkénti tornász-világbajnokságot, divízió I-es jégkorong-világbajnokságot, valamint hőlégballon Európa-bajnokságot rendezzen a város. \\r\\nEgyre emelkedő tendenciát mutat a város tulajdonában lévő Debreceni Repülőtér forgalma, s a város elérhetőségét nagyban javított az, hogy immár az M3-ashoz csatlakozó M35-ös autópályán is elérhető.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.939062 | Megtekintett oldalak száma: 454